Az ITS világkongresszuson mutatja be intelligens mobilitási technológiáit a Honda

  • A nemzetközi konferencia remek lehetőség, hogy a Honda ismertesse – jelenlegi és jövőbeni – fejlett technikai megoldásait
  • Az előadásokon a HyFIVE projekt Dániában és Angliában elért eredményeiről is szó esik majd, csak úgy, mint a márka üzemanyagcellás járműveiről és a kapcsolódó infrastruktúráról
  • A V2X kapcsolatra képes Africa Twin előre vetíti, hogy milyen okos rendszerek fokozzák majd a jövőben a motorosok menetbiztonságát
  • A Honda bejelenti, hogy részt vesz az önvezető járművek fejlesztésében

A Honda a szeptember 17. és 21. között esedékes, 25. ITS Világkongresszuson mutatja be intelligens közlekedési, illetve szállítmányozási rendszereinek portfólióját. Az idén „Quality of Life”, azaz Életminőség címmel meghirdetett rendezvénynek Koppenhága ad otthon, s többek között olyan jelenlegi, valamint következő generációs Honda-fejlesztésekkel ismerkedhetnek majd meg a látogatók, melyek a forgalomfigyelés, a járművek közötti kapcsolat, az aktív biztonság és az önvezető járművek témakörét érinti. Ezeket öt fő csoportra bontva mutatja be a japán márka, megannyi műszaki csemegét tartogatva az érdeklődőknek.

Clarity Fuel Cell természetesen kiemelt szerepet kap, hiszen azon túlmenően, hogy tovább népszerűsítheti az üzemanyagcellás járműveket az öreg kontinensen, a hidrogéninfrastruktúra fejlődésén is nagyot lendíthet. A modellt egyelőre csak korlátozott darabszámban, az Egyesült Királyságban és Dániában, a HyFIVE program részeként tették elérhetővé az európai vásárlók számára, feladata, hogy megismertesse a hidrogénhajtású autók működését és használatát a nagyközönséggel.

Akárcsak a Clarity Fuel Cell, a V2X, azaz „jármű-minden” kapcsolatra képes Africa Twin is megtekinthető lesz a Honda kiállítási területén. E technológia már az utolsó fejlesztési fázisban tart, ami igen jó hír a bukósisakosoknak, hiszen a motorok és az autók közötti kommunikáció jelentősen csökkentheti a balesetek kockázatát, egyszersmind számottevően megkönnyíti a közúti közlekedést.

A balesetmentes mobilitás és a fenntartható társadalom megvalósítását célzó erőfeszítésekről két Honda-projekt is tanúskodik: a „Biztonságot mindenkinek” és a „Kék eget gyermekeinknek”. Ezekhez kapcsolódnak az ITS Világkongresszuson bemutatkozó, világelső aktív biztonsági és vezetést segítő fejlesztések, beleértve a Honda Sensing™ rendszert is. Utóbbi – speciális kamerák és radarok segítségével – folyamatosan monitorozza a jármű környezetét, és figyelmezteti a vezetőt a balesetveszélyes helyzetekre. A rendszer részeként automatikus vészfék, adaptív sebességrögzítő és sávtartó asszisztens kerül az autókba, így jó eséllyel elkerülhetők az ütközések, előre megjósolható, ha egy másik sávban haladó jármű bevágni készül elénk, és mindig a sáv közepén haladhatunk.

Mindemellett a Honda azt is bejelenti, hogy részt vesz az önvezető járművek európai fejlesztésében. Erre egy különleges bemutatót követően kerül sor, melynek során azt szemléltetik a Honda szakemberei, hogy a V2X kommunikációs rendszerek révén biztonságos járműcsoportok szervezhetők, melyek pont olyan koordinált és hatékony formában közlekedhetnek, mint a halrajok. Ezzel a megoldással minimalizálható a forgalmi dugók és a közlekedési balesetek száma.

A Cooperative Autonomous Driving (ti. önvezető járművek együttműködésen alapuló rendszerének) 2013-as színre lépése óta a Honda kidolgozta, hogy miként lehetne ezt a rendszert a motorosokat, autósokat és gyalogosokat érintő balesetek csökkentésére használni, méghozzá anélkül, hogy a mobilitás nyújtotta élmény csorbulna.

Az ITS Világkongresszus egy évente esedékes konferenciasorozat és kereskedelmi kiállítás, melynek fő célja, hogy népszerűsítse az új ITS-technológiákat (Intelligent Transportation Systems, azaz Intelligens Szállítmányozási Rendszerek). Az esemény minden iparági szereplőnek lehetőséget ad, hogy megossza gondolatait az intelligens közlekedés kapcsán és gyümölcsöző kapcsolatot alakítson ki a többi résztvevővel. Ráadásként a már megvalósult tervekről is képet kaphatnak a látogatók, hiszen a HyFIVE projekt számos eredményt ért el Dániában, s ezek aligha nem a 2018-as ITS legfőbb beszédtémái lesznek.